A szintipop (synth pop, synthpop) pop és az elektronikus zene egyik ága, ahol a szintetizátor a domináns hangszer. A stílus a '70-es évek végétől a '80-as évek közepéig alakult ki és mind a mai napig létezik. A 21. században újra emelkedni látszik a népszerűsége.
A szintipop zene sajátossága, amiről a nevét is kapta a szintetizátor. Egy szintipop dal hangzásvilága általában a populáris zenéhez hasonlít.
A 20. századi avantgárd és musique concrète zeneszerzők, mint például Karlheinz Stockhausen úttörő szerepet játszottak az elektronikus zene kialakulásában. Az eszközök eredetileg nagyok, bonyolultak, temperamentumosak és drágák voltak. A szintetizátort már az 1960-as években a rock zenében is használták, többek között a Beatles is. Az 1960-as évek vége felé megjelent albumokon a Moog szintetizátort használták többek között Perrey and Kingsley, Dick Hyman, és a legnagyobb mértékben, Wendy Carlos. Az 1970-es években a szintetizátor egyre szélesebb körben használták a progresszív rock és a fúziós jazz csoportok, mint a Pink Floyd, a Yes, az ELO, a Genesis, a Return to Forever, az Emerson, Lake & Palmer, és a Weather Report. Sok Krautrock együttes, többek között a Tangerine Dream és a Kraftwerk is beépítette saját zenéjébe a szintetizátort.
Az 1970-es évek közepén lettek ismertek az elektronikus zene olyan nagyjai, mint Jean Michel Jarre, Vangelis, Brian Eno és Tomita, akik nagy hatással voltak a New Age zenei stílus kialakulására. Az 1970-es évek végén egy kéttagú New York-i zenekar, a Suicide, éneket és billentyűsöket kombinált nyers, avantgard és gyakran ellentmondásos formában. Az olasz Giorgio Moroder producer is nagy befolyást gyakorolt az elektromos zene további fejlődésére, amikor számos szintipop előadó karrierjét egyengette (mint például Donna Summer).
A brit szintipop első hullámára leginkább David Bowie, a Roxy Music és a Kraftwerk gyakorolt befolyást.
Forrás: Wikipedia